Hónap: 2022 november

Soñando caminos

Yo voy soñando caminos
de la tarde. ¡Las colinas
doradas, los verdes pinos,
las polvorientas encinas!…
¿Adónde el camino irá?
Yo voy cantando, viajero
a lo largo del sendero…
-la tarde cayendo está-.
„En el corazón tenía
„la espina de una pasión;
„logré arrancármela un día:
„ya no siento el corazón”.

Y todo el campo un momento
se queda, mudo y sombrío,
meditando. Suena el viento
en los álamos del río.

La tarde más se oscurece;
y el camino que serpea
y débilmente blanquea
se enturbia y desaparece.

Machado

La soledad y la mar

En ti estás todo, mar, y sin embargo,
¡qué sin ti estás, qué solo,
qué lejos, siempre, de ti mismo!
Abierto en mil heridas, cada instante,
cual mi frente,
tus olas van, como mis pensamientos,
y vienen, van y vienen,
besándose, apartándose,
en un eterno conocerse,
mar, y desconocerse.
Eres tú, y no lo sabes,
tu corazón te late y no lo siente…
¡Qué plenitud de soledad, mar sólo!

Juan Ramón Jiménez

Hacienda

 

yo también tengo ruinas
y si acudo al pasado
ya no sé a quién o a quiénes
busco entre los escombros
son ruinas sin prestigio
sin guías y con musgo
inmensas y mezquinas
señas de lo que fui

Buzatti

Az erőd

 

váratlanul egy igen-igen öregnek s elhagyatottnak látszó katonai építmény körvonalai rajzolódtak ki a kristálytiszta esti égen. Giovanninak megdobbant a szíve, mert hisz ez lehetett az Erőd; csak épp minden: a táj is, falak is komor, barátságtalan légkört árasztottak. Körbejárta, de nem talált rajta semmiféle bejáratot. Noha sötét volt már, egyetlen ablak sem volt kivilágítva, s a falakon sem égtek az őrszemek lámpásai. Csupán egy denevér cikázott ide-oda egy fehér felhőfoszlány alatt. Drogo végül is elkiáltotta magát: – Hahó! Nincs itt senki? Ekkor a falak alatt összegyűlt árnyékból előbukkant egy ember, afféle szegény vándor; ősz szakálla volt, kezében kis tarisznya. Nem sok látszott belőle a félhomályban, csupán a szeme fehérje világított. Drogo hálásan nézett rá. – Kit keresel, uram? – kérdezte az ember. – Az Erődöt keresem. Ez az? – Itt már nincs erőd – mondta az ismeretlen, jóindulatú hangon. – Ez be van zárva, vagy tíz esztendeje nem lakik benne senki.

Buzatti

 

És a hajó megy

A titokterhes ismeretlenségbe
Lomhán indul az utolsó hajó.
Egy piros kendő még lobog a szélben,
Egy asszony a parton még integet…

Hát menjenek! Hagyják el ezt a tájat,
A lusta ködöt, a meddő avart,
Ne hallják tar gally őszies sirámát,
Ne lássák lassan tűnni a magyart, –
Mint gyérül egyre, vad vízként kicsapva
Szűk Európa irígy szigetén…
Mint borul rája enyészet homokja
És siratatlan’ mint vesz el, szegény!

Juhász Gyula

El tiempo pasa

El tiempo pasa nos vamos poniendo viejos
y el amor no lo reflejo como ayer.
Y en cada conversación, cada beso, cada abrazo
se impone siempre un pedazo de razón…

Vamos viviendo viendo las horas que van muriendo
las viejas discusiones se van perdiendo entre las razones.
A todo dices que sí, a nada digo que no
para poder construir la terrible armonía
que pone viejo los corazones.

Pablo Milanes
R.I.P

Fociláz

Soha nem jövök kísértésbe, hogy értelmiségiként nézzek erre a sportra, vagy akár csak értelmes emberként, ha így tennék, akkor látnám azt, amit a barátom – kicsit kevesebbet –, ezt a megvetésre méltó bunkóságot, kulturális ürességet, félelmes kultikus cicomát, a szórakoztatóipar törvényeinek való kiszolgáltatottságot, a korrupciót, a bűntettbe forduló szociális kompenzálásokat, mindazt, ami körülveszi a futballt, sőt, emelné föl szigorúan a barátom a mutatóujját, hozzá tartozik, belőle nő ki az erőszak, amely olyannyira otthonos a lelátókon, ez a folyamatos frusztráció, mely nélkül nincs szurkolótábor.

Esterházy Péter

A mosás napja

 

Egy reggelen az öreg Gálic néni eljött Mamáért. A két asszony kopott kendőbe bugyolálva, karjukon vödörrel, a vödörben súrolóronggyal és súrolókefével, a csikorgó hidegben kiállt a »placcra« a Deák Ferenc téren, a többi napszámos asszony közé. Itt, a munkapiacon válogattak a nagyságák maguknak mosónőt. Az üzletek és irodák innen hívtak súrolóasszonyokat, rendszerint éjszakára, hogy a nappali üzletmenet meg ne akadjon.

József Jolán

Esőben

Bruscamente la tarde se ha aclarado
Porque ya cae la lluvia minuciosa.
Cae o cayó. La lluvia es una cosa
Que sin duda sucede en el pasado…
Patio que ya no existe. La mojada
Tarde me trae la voz, la voz deseada,
De mi padre que vuelve y que no ha muerto

Borges

El tiempo se lo come todo

Az ember lassan öregszik meg: először az élethez és az emberekhez való kedve öregszik, tudod, lassan minden olyan valóságos lesz, mindennek megismered értelmét, minden olyan félelmesen és unalmasan ismétlődik…
Aztán egyszerre öregedni kezd a lelked: mert a test hiába esendő és romlandó, a lélek még vágyakozik és emlékezik, keres és örül, vágyik az örömre. S mikor elmúlik ez az örömvágy, nem marad más, csak az emlékek vagy a hiúság; s ilyenkor öregszel igazán, végzetesen és véglegesen.

Márai

Cadiz

 

¡Si yo hubiera podido, oh Cádiz, a tu vera,
hoy, junto a ti, metido en tus raíces,
hablarte como entonces,
como cuando descalzo por tus verdes orillas
iba a tu mar robándole caracoles y algas!

Bien lo merecería, yo sé que tú lo sabes,
por haberte llevado tantos años conmigo,
por haberte cantado casi todos los días,
llamando siempre Cádiz a todo lo dichoso,
lo luminoso que me aconteciera.

Rafael Alberti

El desierto

 

He venido al desierto pa’ reirme de tu amor
Que el desierto es más tierno y la espina besa mejor
He venido a este centro de la nada pa’ gritar
Que tú nunca mereciste lo que tanto quise dar
Que tú nunca mereciste lo que tanto quise dar
He venido al desierto pa’ reirme de tu amor
Que el desierto es más tierno y la espina besa mejor
He venido a este centro de la nada pa’ gritar
Que tú nunca mereciste

Lhasa

Aranyláz

 

Money makes the world go around
The world go around
The world go around
Money makes the world go around
It makes the world go ’round….

Money makes the world go around,
The world go around,
The world go around,
Money makes the world go around,
Of that we can be sure.
on being poor.

Kabaret

Szirének

 

az összes embert mind elbűvölik ők, ki elér közelükbe.
És aki esztelenül közeleg s meghallja a szírén-
zengzeteket, felesége s az apró gyermekek otthon
azt többé sosem üdvözlik, neki már nem örülnek,
mert csengőszavu dallal a két Szírén megigézi;
ülnek a réten ezek, s körülöttük az emberi csontok
nagy sokasága hever, rothad, zsugorodnak a bőrök.

Homérosz

Kapcsolat

Szeressétek egymást, de a szeretetből ne legyen kötelék:
Legyen az inkább hullámzó tenger lelketek partja között.
Töltsétek meg egymás serlegét, de ne igyatok egyazon serlegből.
Kínáljátok egymást kenyeretekből,
de ne ugyanazt a cipót egyétek.
Daloljatok, táncoljatok együtt és vigadjatok,
de engedjetek egymásnak egyedüllétet.

Gibran – Révbíró Tamás

Bosque de Esculturas de Can Ginebreda

 
Nunca he tenido condiciones y voluntad para formar parte de lo que se llama “cultura oficial”. Me gustaría que mi trabajo reflejara el espacio en el que me ha tocado vivir: nací en un país fascista y me moriré igual que mis padres, abuelos y muchas generaciones más echando atrás, sin poder ver nuestro país libre y republicano.
Siempre he valorado mucho los oficios por la conexión que existe entre las manos y el cerebro ―reflexión y ejecución―; esto es formidable. La escultura lo tiene todo: la ocupación del espacio y el lenguaje de los materiales, que si no te haces amigo y no intentas hablar su idioma, no conseguirás sacar nada bueno (más bien la destrucción del bloque de piedra, el tronco de madera, el hierro o tantos materiales como se te pongan en las manos). De hecho, sacar partido de los materiales es igual de complejo que tratar con personas con caracteres variados que no puedes evitar: debes tener mucho cuidado de cómo tratas a su bei, si quieres conseguir unos buenos resultados. Con la escultura puedes hablar de todo: de política, de erótica, de versardas trascendentales, de publicidades políticas y religiosas (que casi es lo mismo y, si no, ved la historia de la humanidad, escrita casi toda en volúmenes escultóricos, desde los dólmenes, los menhires, los obelisco y los zigurates, hasta las catedrales y los campanarios, cerrando el bufón y la erección permanente).

Xicu Cabanyes